„A rendezvény ma már messze túlnőtt Szennán. Évről évre nagyobb azt érdeklődés rá, mind a versenyzők, mind a látogatók körében. Ma már azoknak is érdemes eljönni, akik nem kedvelik a hurkát, hisz a rendezvény számos egyéb kulináris élvezet kínál” - monda Salamon Gyula, Szenna polgármestere.

A különféle sertéshúsok mellet s kézműves sajtokat, mézet, lekvárt, házi rétest is kínáltak az árusok, s ajándékvásárlásra is volt lehetőség, a saját készítésű ékszereket, fajátékokat kínáltak az árusok.

„Harmadik alkalommal vagyunk itt, Kaposvárról látogattunk ki a rendezvényre. Lakótelepen lakunk, a gyerekeink már nem látnak disznóvágást, kolbász és hurkatöltést. Örülök, hogy itt megismerkedhetnek a régi hagyományokkal, s természetesen kóstolunk is. Tavaly a majoránnás hurka volt a kedvencünk, idén még csak gombás hurkát kóstoltuk” - mondta Szirmai Tamás.

A fesztiválra több százan látogattak el, annak ellenére, hogy az időjárás a korábbi évekhez hasonlóan idén sem fogadta kegyeibe a résztvevőket, az eső azonban most sem tántoríthatta el sem a versenyzőket, sem a kóstolókat.