Bárdudvarnok külterületén, a 6616-os számú út 4+450. kilométerszelvényében 2017. augusztus 17-én 8 óra 24 perckor egy tehergépkocsi vezetője előzés közben összeütközött az előtte haladó és balra kanyarodó személyautóval. A baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – hárman szenvedtek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést. A baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Pusztakovácsi belterületén, a Fő utcában parkolt le az úttest szélére egy személyautó 2017. augusztus 17-én 10 óra 15 perckor. A megállást követően a jobb első ülésen helyet foglaló utas az ajtót félig kinyitotta, amelynek nekiütközött a járművet jobb oldalról kikerülő kerékpáros, aki az ütközést követően a vízelvezető árokba esett. A baleset következtében a kerékpáros – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Balatonlelle belterületén, a Rákóczi út és a Vasút köz kereszteződésében 2017. augusztus 17-én 10 óra 30 perckor két gépkocsi ütközött össze, melynek következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – ketten szenvedtek 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést. A baleset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Simonfa külterületén, a 67-es számú főútvonal 26+800. kilométerszelvényében 2017. augusztus 17-én 11 óra 45 perckor egy gépkocsi vezetője két kerékpárost sodort el, akik – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedtek. A baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

Nagyatád belterületén, egy az Ipari parkban lévő áruház parkolójában közlekedett 2017. augusztus 17-én 18 óra 55 perckor egy járművezető, aki elütötte az előtte keresztben áthaladó gyalogost. Az elgázolt asszony baleset következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. Az eset körülményeit a Nagyatádi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

A megye területén az elmúlt 24 órában további hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.