A társaság jogelődjénél is eltöltött 35-40-45-50 év munkaviszony alapján 62 fő kapott Jubileumi jutalom oklevelet. Átadták a VOLÁN Egyesülés VOLÁN Plakettjét, a VOLÁN Szent Kristóf Emlékérem különböző fokozataiban 11 fő részesült, a VOLÁN Elismerő Oklevelet pedig 4 fő vette át.

A rendezvénynek több díszvendége is volt, így többek között megjelent és köszöntőt mondott Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is.

Bebics János, a DDKK Zrt. vezérigazgatója ünnepi beszédében szólt a társaság tavalyi tevékenységéről és az idei tervekről. Köszöntőjében hangsúlyozta, hogy továbbra is azt tartja a legfontosabb feladatnak, hogy növeljék szolgáltatásuk színvonalát, biztonságos és kényelmes utazást biztosítsanak autóbuszokon.

 Elhangzott: a DDKK Zrt. a régió egyik legjelentősebb gazdasági egységeként megközelítőleg 2000 főt foglalkoztat, köztük 1254 autóbuszvezetőt. Három megyében, Baranyában, Somogyban és Tolnában jelenleg 805 darab autóbusszal naponta több mint 6000 járatot teljesít, amelyet évente 65 millió utas vesz igénybe.

„A korábban elindított járműfejlesztési programot folytatni kívánjuk, ennek keretében napokon belül 20 autóbuszt állítunk forgalomba, augusztusban további hét járművet, s az év végén újabb 25 busz gyarapítja a járműflottát. Ezzel párhuzamosan a pályaudvarokat is korszerűsítjük, a nagy figyelmet fordítunk a megújuló energia alkalmazására, így számos épületre napelem-rendszert szerelünk fel” - mondta jövő évi tervekről Bebics János.

Az ünnepségen összesen 129 fő részesült kitüntetésben, oklevélben, jutalomban, akiket a Liszt Ferenc Zeneiskola növendékei köszöntöttek ünnepi műsorral.