Kiemelte: jelentős segítséget kapnak - egyes ágazatokban - azzal a munkavállalók, hogy a közterheket nem kell befizetniük, és munkaadói oldalról is megnyílt ez a lehetőség azért, hogy a munkahelyeket meg tudják tartani.
 
A helyzet alakulásától függ majd, milyen további lépesek szükségesek - tette hozzá.
 
A pénzügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy jelenleg még 80-85 ezer bejelentett, regisztrált üres álláshely van az országban.
 
Ez nyilván hamarosan meg fog változni, de most még van kereslet a munkaerőpiacon - jelezte.
 
Valószínű, hogy egy-két hónapon belül leépítések lesznek, de ezt másképpen kell kezelni, ha százezres, és másképpen, ha félmilliós lesz - fogalmazott Varga Mihály.
 
A pénzügyi tárca vezetője szerint a válságnak ebben a periódusában azokat az ágazatokat kell segíteni, amelyek már bajban vannak, ezek között említette a turizmust és a vendéglátást.
 
A kormány az első intézkedés-csomaggal erre a helyzetre reagált. Ugyanakkor hoztak minden vállalkozás és magánszemély által igénybe vehető intézkedést is azzal, hogy a hiteltörlesztéseket december végéig felfüggesztették - mutatott rá Varga Mihály.
 
Hozzátette, más típusú intézkedésekre lesz szükség akkor, ha a munkanélküliek száma elkezd jelentősen emelkedni.
 
Kitért arra, hogy a törlesztési moratórium lehetővé tételével mintegy 3000 milliárd forintnyi segítséget tudtak adni a vállalkozásoknak és a háztartásoknak.
 
Tavaly a bankoknak nagyon jó évük volt, rekordnyereségekkel, van annyi mozgástere a bankrendszernek, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget tudjon adni a munkavállalóknak és a cégeknek - fejtette ki a pénzügyminiszter.
 
A pénzügyminiszter úgy látja: lehet, hogy a járvány már nyáron le fog futni, de a gazdasági hatása sokkal mélyebb, legalább egy év kell a gazdaság kilábalásához.
 
Jelenleg tudják magukat finanszírozni a családok, a munkanélküliek száma nem kezdett el nőni, ugyanakkor ha szükség lesz rá, további családvédelmi intézkedéseket is hoz a kormány - hangsúlyozta Varga Mihály.