Varga Mihály a lapnak felidézte, hogy 2014 óta működik az online pénztárgépek rendszere, 2015-ben alakították ki a közúti áruszállítást ellenőrző adóhatósági rendszert, tavaly pedig az online számlázás is megkezdte működését.

 Számításaik szerint csak a múlt évben több mint 400 milliárd forintos állami bevétel származott azoktól a gazdasági szereplőktől, amelyek korábban illegálisan vagy féllegális módon működtek.

 Ezen összegek nagy teret adtak az adócsökkentésnek, vagyis kijelenthető, hogy a jogkövető állampolgárok és cégek adójának mérséklését legalább részben a korábban a feketegazdaságban működők finanszírozták - hangoztatta a pénzügyminiszter.

 A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy az étel- és az italautomaták mintájára más készülékeket is be kell kötni a NAV-hoz. Így például a parkolóautomatákat szintén összekapcsolhatják majd az adóhatósággal - nyilatkozta Varga Mihály arra a kérdésre, hogy lesz-e idén újabb, feketegazdaság elleni intézkedés.

 Az étel- és az italautomaták bekötésétől több száz millió forintos összeget remélt a kormányzat. A más jellegű készülékekkel kapcsolatos intézkedés hozadéka hasonló nagyságrendű lehet, de ami fontosabb, hogy ezzel a lépéssel újabb folt tüntethető el a gazdaságból, újabb ágazat bevételei válnak átláthatóakká, és újabb területen segíthetik a tisztességesen működő vállalkozásokat - vélekedett a tárcavezető.

 Kitért arra is, hogy tavaly érezhetően nőttek az állam adóbevételei, pedig a közterhek évek óta csökkennek.

 Magyarázatként azt mondta, hogy a folyamat több elemből áll.

 Egyrészt lényeges, hogy egyre jobban teljesít a gazdaság, több ember dolgozik, emelkednek a fizetések, emiatt pedig nő a boltok forgalma. E kedvező jelenségek hátterében egyebek mellett a közterhek évek óta tartó mérséklése áll, aminek köszönhetően ezermilliárdok maradtak a családoknál és a gazdaságban. Varga Mihály kijelentette, hogy a jelenlegi az adócsökkentés kormánya, és ezt már nem csupán ők állítják saját magukról: nemzetközi kimutatások szerint Magyarországon volt legutóbb a legnagyobb adócsökkentés az egész Európai Unióban, és az idei adóváltozások alapján "jó esélyünk van a címvédésre".

 Másrészt, az elmúlt években sikerült visszaszorítani a feketegazdaságot - hangsúlyozta a pénzügyminiszter a Magyar Nemzetnek.