A XIII. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl elnevezésű nemzetközi tudományos konferenciának immár tízedik alkalommal adott otthont a Kaposvári Egyetem. Az eseményen az EP-választás tükrében az unió jövőjéről tanácskoztak a szakemberek.

Tavaly a migráció, idén az Európai Unió jövője volt a fókuszban. A házigazda Kaposvári Egyetem nevében Prof. Dr. Szávai Ferenc rektor a globális kihívásokról, trendekről beszélt felvázolva a gazdasági kockázatokat is 2035-ig.

A konferencián elhangzott, hogy a terrorizmus, a migráció egyaránt konfliktusokat okoz az unióban, amely belső működési válsággal is küzd.

„Válságok sorozata érte az uniót, amelyekre nem tudott egyenként válaszolni, így azok most felhalmozódtak”- mondta Prof. Dr. Gazdag Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professor emeritusa.

A szakember szerint ilyen volt a 2008-as gazdasági, pénzügyi válság, valamint a Brexit is.

A konferencián hangsúlyozták, hogy politikai válság is van az unióban, ahol az európai egyesült államok elképzelése, valamint a szuverén nemzetállamok együttműködése áll egymással szemben.

Az eseményen emellett a klímagazdaságtanról valamint a globális felmelegedésről is tanácskoztak a résztvevők. A plenáris ülés után 10 szekcióban folytatódott tovább a munka.