2017-ben nőtt a város adóbevétele, a cégek összesen 3 milliárd 963 millió forintot adóztak, amiből 1,4 milliárd forintot fizetett be a TOP 20 kaposvári cég. 2017-ben az összesített iparűzési adóbevétel 2,6 milliárd forint volt, ez 6 százalékkal több a 2016-os befizetéshez képest.

Az év eleji, hagyományos rendezvényen a városvezető elmondta: Kaposvár gazdasági szempontból is nehéz, de eredményes éven van túl.

„A helyi gazdaság, így Kaposvár is erősödött, nőttek az adóbevételek, miközben az elmúlt húsz év során 2017-ben volt a legalacsonyabb a városban a munkanélküliség”- hangsúlyozta Szita Károly.

Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője pohárköszöntőjében elmondta: jó helyre került a pénz, mert minden egyes adóforintból új fejlesztéseket, beruházásokat valósít meg a város, hogy ezzel is gyarapítsa a települést, a közösséget.

„Befizetett adójukkal az önök  cégei  hozzá járulnak az önkormányzat bevételeihez és ezáltal a város fejlődéséhez”- mondta a politikus.

 Szita Károly köszöntőjében az élet minden területét érintő, így a helyi gazdaságot is nagyban ösztönző, 171 milliárdos Németh István Programról is szót ejtett, melynek keretében ipari parkok újulnak meg, új iparterületek létesülnek, de a 67-es gyorsút megépülése is nagyban segítheti majd a kaposvári cégek versenyképességét.

Nagyadózók listája 2017.
(A lista nem a befizetések alapján készült)

E.On Dél-Dunántúli Áramszolgáltató Zrt.
Magyar Cukor Zrt.
Lakics Gépgyártó Kft., Lakics Vagyonkezelő Kft.
Videoton-Elektro Plast Kft., Videoton Holding Zrt.
Corso Invest Kapvar Kft.
Metyx Hungary Kft.
Kaposplast Műanyagipari Kft., Kaposplast Vagyonkezelő Kft.
Kometa 99 Zrt.
OTP Bank Nyrt., OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt.
Kaposvári Villamossági Gyár Kft.
Fusetech Kft.
Magyar Telekom Nyrt.
Sefag Zrt.
Cargill Magyarország Zrt.
Tesco-Globál Zrt.
Kapos Atlas Gépgyár Kft.
Luckympex Kft.
Fino-Food Kft.
Mega-Logistic Zrt.
Privát Hús Kft.