A rendezvényen Benczéné Csorba Margit, a Bárczi Módszertani központ főigazgatója elmondta, hogy kezdetben öt pedagógus dolgozott a tantestületben Bojtay Béla irányításával. Az idők során a gyermek és a pedagógus létszám és a feladatok is jelentősen bővültek.

Az intézmény jelenleg a sajátos nevelési igényű, enyhe, középsúlyos értelmi fogyatékos, súlyosan halmozottan fogyatékos, autista, beszédfogyatékos gyermekek, tanulók pedagógiai, gyógypedagógiai ellátását végzi. Munkájukat több szakmai elismeréssel is díjazták, a Bárczi ma már referencia és bázis intézmény, öko-iskola és gyakorlati képzőhely.

„A siker titka az összetartó, erős intézmény és az, hogy hiszünk a csodákban. Gyerekeink több hazai és nemzetközi versenyen szerepeltek eredményesen, rengeteg díjjal öregbítették a hírnevünket. A hétköznapi csodák azonban legalább ilyen fontosak. Nincs annál nagyobb öröm és boldogság, amikor több évmunka után először szólal meg, vagy indul egy gyerek” – mondta a főigazgató.

A konferencián több előadást is meghallgathattak az érdeklődők, a sort Illés Boglárka, Ifjúságpolitikáért és Esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár nyitotta, aki arról a segítségnyújtásról beszélt, melyet a tehetséggondozásban lehet és kell nyújtani.

A városháza dísztermében egy kiállításon az elmúlt hét évtized legfontosabb eseményeit is bemutatták, és szakmai tapasztalatcserére is lehetőség volt.