Az ügy adatai szerint 2018. május 5-én 15 óra 30 perc körül egy motorkerékpáros Kaposváron, a Hegyi utcában elvesztette uralmát a motor felett, ezért az úttestről lehaladt a járdára, ahol az egyik lakóház ablakára szerelt zsalugáternek ütközött. A kiérkező körzeti megbízottak a helyszíntől nem messze igazoltatták a 32 éves sofőrt, akinél az alkoholszonda pozitív eredményt jelzett. A mentők a helyi férfit könnyű sérülésekkel szállították kórházba.

A büntetőeljárás keretében beszerzett szakértői vélemények alapján a balesetvizsgálók megállapították, hogy a motor vezetője ittas állapotban vett részt a közúti közlekedésben, ezért gyanúsítottként hallgatták ki.

A Kaposvári Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek.