Az ország északkeleti harmadán túlnyomóan borult, párás idő várható a nap hátralevő részében néhol szitálással, gyenge esővel. Másutt szakadozottabb lesz a felhőzet, nyugaton és délen akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Késő délutántól nyugat felől mindenütt megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, éjszaka már túlnyomóan borult ég lesz a jellemző.

Az esti óráktól nyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. Majd csak szerdán, a déli óráktól kezd el észak felől csökkenni a felhőzet, legtovább a Dél-Alföldön és a középső területeken marad erősen felhős az ég. Szerdán kezdetben még több helyen, majd a nap második felében már csak északkeleten, a keleti határszélen, illetve a Duna vonalában lehet csapadék. A délnyugati szél szerdára északira, északkeletire fordul, többfelé megélénkül, helyenként a Dél-Dunántúlon, a Dél-Alföldön, illetve szerdán az Észak-Alföldön meg is erősödhet. 

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 12 és 17 fok között valószínű.