Jakó Gergely csütörtöki közleményében azt írta: a rendszerváltoztatás óta dolgozik Somogy közéletében, hogy a megye ne csak lépést tartson más térségekkel, hanem előbbre jusson azoknál. Jelezte, közgyűlési elnökként eleget tett az önkormányzati törvényben meghatározott kötelezettségeinek, a területfejlesztési feladatok ellátásának nagy részét megkezdték, szervezete azonban a közelmúltban figyelmeztette, többet kell foglalkoznia egészségével.

A Fidesz somogyi választmányának elnöksége közleményében azt írta, hogy a választmány tudomásul vette Jakó Gergely döntését és Bíró Norbertet, a közgyűlés alelnökét jelöli elnöknek a testület pénteki ülésén. Hozzátették: a megüresedő alelnöki posztra a marcali Huszti Gábort javasolják, Jakó Gergely képviselői mandátumát a nagyatádi Kárpáti Lászlónak adnák.

A választmány Jakó Gergelyt méltatva kiemelte: a távozó elnök lerakta a megyei területfejlesztés fundamentumait, minden erejével és tudásával Somogy megyét szolgálta. Hangsúlyozták: élen járt abban a munkában, amelynek eredményeként az intézményfenntartó megyékből területfejlesztő megyék lettek, az önkormányzat pedig valamennyi polgárának segíteni képes, valódi eszközökkel rendelkező, a közös jövőt építő önkormányzattá vált.