A 19 óra 30 perckor kezdődő fináléban tíz produkciót láthat a közönség. Az énekes szólisták és énekegyüttesek között Borbáth Szilveszter, Sőregi Anna és Komáromi Kristóf, valamint a Pendely Énekegyüttes versenyez. A hangszeres szólisták és zenekarok kategóriájában a Fokos Zenekart és a Torkos Zenekart, a szóló és páros tánc kategóriában pedig Bulyáki Anettet és Oszlánszki Patrikot és Majer Tamást láthatja a közönség. A néptáncegyüttesek közül a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, a Jászság Népi Együttes és a Szinvavölgyi Néptáncműhely jutott a fináléba.
    
Az idei évad újdonsága, hogy a közönség szavazatain múlott, mely produkciók jutottak a döntőbe. A nézők az eddig megszokott módon, alapdíjas SMS-ben küldhetik el szavazataikat a 06-20 vagy 30, vagy 70 44-22-999-es telefonszámra. A szavazást a műsorvezetők indítják el az adásban és ők is zárják le. Emellett az ingyenesen letölthető MediaKlikkPlusz applikáción keresztül is lehet szavazni.
    
A szavazással kapcsolatos részletes információk és a versenyzők kódjai a www.mediaklikk.hu/pava oldalon is megtalálhatók. A 2018-as évad több mint tehetségkutató, a versenyzők közös döntéseként, A Döntők Döntőjének győztesei nyereményüket jótékony célra ajánlják fel.
    
A zsűri elnöke Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze, mellette idén is Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes, Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa, Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője értékeli a produkciókat. 
   
A műsort ebben az évadban is Morvai Noémi és Novák Péter vezeti.