A szakportál közleményében ismerteti: a februárban folyósított 1 éves kamatperiódusú lakáshitelekre érvényes 12 havi BUBOR  (Budapesti Bankközi Forint Hitelkamatláb) értéke 0,37 százalék volt, ami egy 20 évre felvett, 10 millió forint összegű kölcsön esetében körülbelül 54 500 forintos induló havi törlesztőrészletet eredményezett. Márciustól egy ugyanilyen új hitelnek csaknem 2000 forinttal magasabb lesz a havi törlesztője, ami a teljes visszafizetést tekintve több mint 450 ezer forintos drágulást jelent.

A referenciakamat változása a jelenleg változó kamatozású hitellel rendelkezőket is érinti. Például egy 2018 márciusában felvett 10 millió forintos, 1 éves kamatperiódusú, 20 év futamidejű lakáshitel legkedvezőbb induló havi törlesztője 51 500 forint volt, ami 2019 márciusában az akkori kamatemelkedés miatt 53 400 forintra emelkedett, a mostani hatására pedig akár 54 500 forint fölé is mehet. A két kamatemelkedés a teljes visszafizetésben akár 663 ezer forintos drágulást is eredményezhet – írják.