Az MTI-nek küldött közleményben ismeretik a kormány döntését, amelynek értelmében a Széchenyi-kártya program kríziskonstrukciói folyamatosan igényelhetők maradnak 202. első fél évében is.
 
Idézik György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkárt, aki kijelentette: "a koronavírus-járvány idején kialakult gazdasági helyzetben kiemelten támogatja a kormány a vállalkozásokat, mert ők biztosítanak munkát és megélhetést a magyarok számára. A Széchenyi-kártya program májusban bevezetett válságkonstrukcióit igénylő vállalkozások összesen közel 220 ezer főt foglalkoztatnak, és a program segítséget nyújt az érintett vállalkozásoknak a munkahelyek megtartásában és létesítésében. Ezért fontosnak tartjuk a program folytatását" - mondta.
 
Hozzátette, a Széchenyi-kártya program a koronavírus-járvány következtében kialakult gazdasági helyzetben a kormány egyik fontos gazdaságfejlesztést szolgáló eszköze, amely igazodik a vállalkozások változó finanszírozási igényeihez.
 
A kormány a hitelekhez változatlan mértékű állami támogatást biztosít kamat-, kezelési költség-, kezességi díjtámogatás, illetve adott konstrukció esetén egyéb költségtámogatás formájában annak érdekében, hogy a járvány elhúzódásával a hazai mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozások továbbra is a finanszírozási igényeiknek megfelelő forráshoz jussanak.
 
Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója a vállalkozók visszajelzései alapján úgy látja, hogy az újonnan bevezetett konstrukciók a vállalkozói igényekre megfelelő választ nyújtanak, hiszen országosan kiemelt az érdeklődés. A mikro-, kis és közepes méretű vállalkozások kevesebb mint hét hónap alatt, közel 28 ezer hitelkérelmet nyújtottak be, összesen 874 milliárd forint hitelösszegben.
 
A program hitelei iránt a legnagyobb érdeklődés a mikrovállalkozások részéről érkezett, a befogadott ügyletek közel 80 százaléka kapcsolódik hozzájuk. Az igénybe vett SZKP hitelek túlnyomó része likviditási-finanszírozási célokat szolgál, de megfigyelhető a beruházások finanszírozására irányuló kérelmek emelkedő száma is. A beruházások támogatásának azért is van nagy jelentősége, mert amely vállalkozások jól időzített fejlesztésekkel növelik hatékonyságukat, győztesen tudnak kijönni a járvány okozta helyzetből - tette hozzá a vezérigazgató.
 
A Gazdaságvédelmi akcióterv részeként májusban vezették be az új Széchenyi-kártya folyószámlahitel plusz, a Széchenyi munkahelymegtartó hitel, a Széchenyi likviditási hitel, a Széchenyi beruházási hitel plusz és az Agrár Széchenyi-kártya plusz termékeket, melyek szeptemberben kiegészültek a Széchenyi turisztikai kártya, valamint az Agrár Széchenyi beruházási hitel plusz konstrukciókkal - emlékeztet az ITM közleménye.