Nagy Anikó az Egészséges Budapest Programról (EBP) azt mondta, ez az utóbbi évek legnagyobb kórház- és szakrendelő fejlesztési programja, amelynek keretében 700 milliárd forint újul majd meg Budapest és a Pest megye egészségügyi ellátása.

 Kifejtette: a program során három centrumkórház jön létre a fővárosban, és további összesen 25 társkórházban, illetve 32 szakrendelőben valósul meg fejlesztés.

 Az EBP-re a 2017-es költségvetésben már 40 milliárd forint rendelkezésre állt, ebből 21,7 milliárd forint értékben orvostechnológiai fejlesztés, 18,3 milliárd forintból pedig az építészeti tervezés megkezdése indulhatott el - ismertette, hozzátéve, hogy az idei költségvetéssel és az uniós és egyéb hazai forrásokkal együtt mintegy 198,4 milliárd forintról született döntés az EBP-n belül. A jövő évi költségvetés további 41,9 milliárd forintot biztosít az Egészséges Budapest Program fejlesztéseire.

 Kiemelte, a kórházi, aktív ellátást nyújtó intézmények fejlesztése mellett a közép-magyarországi régió járóbeteg-szakellátó hálózata is megújul, a kormány erre összesen 58,6 milliárd forintot biztosított, amiből 32 szakrendelő fejlesztése valósulhat meg.

 Nagy Anikó kiemelte, az elmúlt években és a jövőben is jelentősen bővülnek az egészségügyre fordított kiadások, és a kormány célja a programmal, hogy a több mint négymillió embert ellátó fővárosi és Pest megyei intézményhálózat a kor kívánalmainak megfelelően újuljon meg.

 Az EBP keretében a XVIII. kerületi Zsebők Zoltán Szakrendelő 338,8 millió forintot kap fejlesztésre, amihez az önkormányzat további 35 millió forinttal járul hozzá.

 Ughy Attila (Fidesz) polgármester a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az elmúlt években is sokat tett az önkormányzat az pestszentlőrinci és pestszentimrei lakosok egészségügyi ellátásáért. Ezek között említette, hogy új röntgen- és szájsebészeti központot alakítottak ki, valamint egy korszerű gasztroenterológiai részleget hoztak létre.

 A közeljövőben az EBP keretében felhasználható forrásból korszerűsítik a labordiagnosztikai eszközöket, a pestszentimrei telephelyen is lesz röntgenközpont, valamint a Thököly úti központi telephely nyílászáróit cserélik le - ismertette a polgármester.