A fűtési időszakban az egyik legnagyobb problémát fűtőeszközök nem rendeltetésszerű használata jelenti. Sokszor alakulnak ki anyagi kárral és esetenként súlyos sérülésekkel járó tűzesetek.

„Somogy megyében idén 152 lakástűzhöz riasztották a tűzoltó egységeket, amelyek a fűtésből, melegítésből, sütésből, főzésből, dohányzásból, gyertyagyújtásból adódtak”- tudtuk meg Wéber Antal tűzoltó dandártábornoktól, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójától.

A halálos kimenetelű szerencsétlenségek legtöbbször éjszaka következnek be, ugyanis tévhit, hogy az ember álmából is felriad a tűz első jeleire. Ezért jó szolgálatot tehet egy füstérzékelő, amely a mennyezeten elhelyezve hangjelzéssel riaszt már a kezdeti tüzek kialakulásakor.

Fontos azonban, hogy ne tegyük az érzékelőt olyan helyiségbe, ahol a hőmérséklet 4 Celsius-fok alá, illetve 40 fölé emelkedhet, közvetlenül ajtó és ablak mellé, radiátor vagy ventilátor közelébe, illetve a gáz- vagy villanytűzhely fölé. A füstérzékelő nem működik, ha letakarjuk, lefestjük. S azt se feledjük, hogy a riasztót füstérzékelésre tervezték, a tüzet nem tudja megakadályozni.

„Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy szilárdtüzelésű fűtőberendezésben kizárólag papírhulladék és veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen, száraz fahulladék égethető el, pet palack semmi esetre sem. Az otthonunkban azonban nemcsak a tűz lehet gyilkos tényező, hanem a keletkező füst és a különböző mérgező gázok is”- mondta Wéber Antal.