Van aki, a gyors, gyógyszeres megoldásra esküszik, hiszen a dolgozó szülőnek is az az érdeke, hogy minél hamarabb csillapíthassa gyermeke lázát. Mások úgy vélik: a pici javát szolgálja, ha nem kap gyógyszert. A lázcsillapítás szükségességéről az orvosok között is vita van. A legújabb elméletek azonban arról szólnak, hogy alaptalanok a lázhoz kapcsolódó évszázados félelmek.



A szülők többsége általában a 39 fokos határ felett esik kétségbe – mondta a Kossuth Rádiónak a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének tiszteletbeli elnöke. Dr. Huszár András kifejtette: a lázcsillapítás alapvetően szülői feladat, a lázas gyermek nem igényel okvetlenül orvosi ellátást. 39 fok felett a láz terheli a légzést és a keringést, ez sok szülőben félelmet kelt, és cselekvésre késztet. Az orvosokat a láz oka érdekli, ennek ismeretében tudják alkalmazni a megfelelő terápiát és gyógyszert, így szűnhetnek meg a tünetek – magyarázta.



A láz is egy tünet, az esetek 99 százalékában egy fertőzés áll a háttérben, ennek pedig az a következménye, hogy a „hőközpont megemeli a működését” – hangzott el a Napközben című műsorban. A HGYE tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: tapasztalati szerint nem nagyon van a piacon olyan lázcsillapító, amely hatásos 39 fok felett, ezért a szülőknek el kell érniük, hogy ez alá menjen a gyermek hőmérséklete, ezt követően lehet sikeres a gyógyszeres lázcsillapítás.



Az ugyanakkor a szakembereket is megosztja, hogy szükség van-e egyáltalán lázcsillapításra, és ha igen, mikor? Dr. Szijjártó László gyermekgyógyász 15 évig dolgozott Hollandiában. A Kossuth Rádiónak elmondta: a lázat itt is csillapítják, de ennek egyetlen oka, hogy javuljon a gyermek közérzete. 30 éve tisztázódott, hogy a láz nem feltétlenül káros, nem kell tőle félni, és a lázgörcsöt sem lehet csillapítással megelőzni – jelentette ki. Ha a gyerek lázas, de elfogadható a közérzete, akkor nincs szükség lázcsillapításra, függetlenül attól, hogy milyen hőmérsékletről beszélünk – közölte.



Az elmúlt években idehaza is átalakult a lázhoz való viszony, dr. Szijjártó László szerint a fejlődés tetten érhető, hiszen hosszú évek munkája után 2011. március 29-én a magyar gyermekgyógyász társaság szakmai kollégiuma is kiadott egy új lázcsillapítási protokollt, ami leszámolt a korábbi félelmekkel és ajánlásokkal. A gyermekgyógyász megjegyezte: az egyik legtekintélyesebb orvosi szakkönyv is arról értekezik, hogy a keringés terhelése is pozitív, ez is segít a kórokozók elleni harcban. A lényeg, hogy a gyermek közérzetét kell javítani – mondta dr. Szijjártó László a Napközben című műsorban.



Az elhangzottakkal Dr. Huszár András is egyetértett, mint kifejtette: alapigazságokat közölt kollégája. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az új lázcsillapítási protokoll kiadásánál a szakmai kollégium tagja volt, és komoly viták előzték meg az állásfoglalást. Elmondása szerint rendkívül nehéz „áttörni” az évszázados magatartást, hiszen nehezen tudja meggyőzni a szülőket, hogy nem minden esetben kell lázcsillapítót adni a gyermeküknek. A szülői léleknek könnyebb, ha beadja a gyógyszert, még akkor is, ha esetleg érvényesülnek a mellékhatások – fogalmazott.



KH/Kossuth Rádió/Fotó: Házipatika