Potápi Árpád János erről a Tolna megyei Kurd több mint 176 millió forintos európai uniós forrásból felújított általános iskolájának és óvodájának szerdai átadóján beszélt.
    
A térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: öröm, hogy nemcsak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol magyarok élnek, az egész Kárpát-medencében újítanak fel és építenek óvodákat, iskolákat.
    
„Ezek a területek együtt fejlődnek azért, hogy a gyerekeink sokkal szebb és méltóbb környezetben tudjanak óvodába és iskolába járni” – hangoztatta az államtitkár.
    
A politikus nagy felelősségnek nevezte, hogy olyan oktatási intézményrendszert tudjanak biztosítani, amely a gyerekek számára a tovább fejlődést, a tanulást és a tudás megszerzésének lehetőségét garantálja.
    
Kiemelten fontos, hogy ne csak a városi intézmények, hanem minden település iskolái és óvodái fejlődjenek – jelentette ki Potápi Árpád János. Úgy vélekedett: az óvoda a szocializációs folyamat legfontosabb állomása. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy a polgári kormány éppen ezért tette kötelezővé az óvodai nevelést hároméves kortól.