Bodó Sándor a térség legnagyobb munkaadóinak tartott fórumot követő sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány tavaly augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar megyében indította el reformprogramját.
    
A következő lépésben a programot Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyére is kiterjesztették, 2020 első negyedévének végétől pedig a rendszert az egész országban alkalmazzák - tette hozzá.
    
A foglalkoztatási osztályok munkatársai közül kikerülő vállalati kapcsolattartók folyamatosan nyomon követik a cégek működését, munkaerő-piaci igényeiket, célzott segítséget nyújtanak, ha új dolgozókra van szükségük, és akkor is, ha esetleg elbocsátásra kerül sor. A munkakeresőknek is személyre szabott szolgáltatást nyújtanak a foglalkoztatási osztályok. A regisztrált álláskeresőket egy felvételi interjúhoz hasonló elbeszélgetést követően képzettségüknek, tapasztalatuknak és aktuális élethelyzetüknek megfelelő pozícióba közvetítik ki - foglalta össze a reformprogram lényegét az államtitkár.
    
A reformprogram eredményes, az indulás óta a kezdeményezésnek köszönhetően 21 ezer állást töltöttek be, és a korábbi álláskeresők több mint 90 napja dolgoznak ezekben a pozíciókban - tudatta Bodó Sándor.
    
A politikus kitért rá, a magyar munkanélküliségi adatok az egyik legjobbak az Európai Unióban, több mint 4,5 millióan dolgoznak az országban, a foglalkoztatási ráta 70 százalék fölötti. Csongrád megyében 2010-ben 156 ezren dolgoztak jelenleg 179 ezren, miközben a közfoglalkoztatottak száma hatról háromezerre csökkent. A foglalkoztatási ráta a 2010-es 55 százalékról 68,8 százalékra emelkedett, a 8,3 százalékos munkanélküliség 2,6 százalékra csökkent.
    
A munkaerő-piaci tartalékok az álláskeresők mellett a pályakezdők, a munkába visszatérő kismamák és azok a nyugdíjasok jelenthetik, akik a kedvezőbb szabályoknak köszönhetően úgy látják, érdemesebb újra dolgozni - mondta.
    
Juhász Tünde kormánymegbízott közölte, a megyei foglalkoztatási osztályok szakemberei már évekkel ezelőtt is igyekeztek kilépni a hivatal falai közül, szorosabb kapcsolatot alakított ki a munkaadókkal és az álláskeresőkkel, folyamatosan részletes tájékoztatást nyújtottak az érintetteknek a különböző munkaerő-piaci programokról.