A miniszter kiemelte: "a kormány azért tud nyugodt szívvel lemondani 260 milliárd forintról az adócsökkentések hatására", mert úgy érzi, hogy ezzel a gazdasági növekedést tudja erősíteni, tovább tudja a jövedelmeket növelni Magyarországon. Ezt az összeget a kormány otthagyja a családoknál, a gyermeket nevelő szülőknél, a vállalkozásoknál - jelezte.

Varga Mihály rámutatott: az a jó gazdaságpolitika, amely nemcsak a makrogazdasági számok javításában érdekelt, hanem abban is, hogy a családok jövedelme és megtakarítása nőjön.

A miniszter elmondta: a parlament által elfogadott adótörvények következtében 2018-ban folytatódnak az adócsökkentések és a jövő év a kisebb adóadminisztráció éve lesz Magyarországon. 260 milliárd forint adóval kell kevesebbet fizetni 2018-ban az idei évhez képhez - jelezte.

Rámutatott: jövőre 5 százalékra csökken az internet szolgáltatások áfája, ugyancsak 5 százalékra csökken a mostani 27 százalékról a hal, mint az egyik alapvető élelmiszer áfa-kulcsa. A kormány reményei szerint ezzel egy egészségesebb étkezési kultúrához is hozzá tud járulni a kabinet - közölte.

A miniszter elmondta: a különböző sertésvágási melléktermékek és a belsőség áfája is csökken, a szakma azt vetette fel, ha a sertéshús áfája csökken, akkor a hozzákapcsolódó belsőségeknek is legyen alacsonyabb az áfája.

Hozzátette, a vendéglátási szolgáltatások áfakulcsa is csökken, például kisebb adót kell a vendéglátóknak az étkezőhelyi vendéglátásban előállított étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italok után fizetni. Elmondta, ez abból adódik, hogy az áfa mértéke 2018. január 1-jétől a jelenlegi 18 százalékról 5 százalékra mérséklődik.

Varga Mihály kiemelte: a két gyermeket nevelő családok adókedvezménye a jelenlegi gyermekenkénti havi 15 ezer forintról 17 500 forintra emelkedik, ez a kedvezmény 15 milliárd forintot hagy összességében 330 ezer kétgyermekes családnál.

A miniszter arról is szólt, hogy a lakásukat kiadók, bérbeadók rendkívüli adminisztráció-csökkentéssel, és jelentős pénzmegtakarítással számolhatnak. A két intézkedés majdnem három milliárd forintot hagy a lakáskiadóknál.

Varga Mihály elmondta: 2018-tól - a jelenlegi egy ingatlan helyett - már három lakás vagy üdülő esetében választható a legegyszerűbb és a legnagyobb megtakarítást biztosító adózási mód, az úgynevezett tételes átalányadó. A fizetendő adó szobánként évi 38 400 forint lesz, ezért senkinek sem éri meg eltitkolni a szálláshely-szolgáltatásból szerzett jövedelmét.

Hozzátette: a hosszú távú ingatlanbérbeadók közül senkinek nem kell az ingatlan bérbeadásból származó 1 millió forintot meghaladó jövedelme után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Így az ingatlan kiadásból származó jövedelem után csak a 15 százalékos szja-t kell megfizetnie az érintett személyeknek - tette hozzá.

A miniszter szerint az egyszerűsítések közé tartozik és az adócsökkentés mellett a versenyképességet is javítja az, hogy a szociális hozzájárulási adó mértéke 22 százalékról 20 százalékra csökken jövőre.

Varga Mihály a bővülő kedvezmények között említette, hogy a társasági adónál az elektromos töltőállomást létesítő vállalkozások csökkenthetik az adóalapjukat annak bekerülési értékével és a beruházást követő 3 év alatt várható, a töltőállomás utáni pozitív működési eredmény különbözetével. A kedvezmény az energiaellátók jövedelemadójában is érvényesíthető.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: bővül a kisüzemi sörfőzdei kedvezményezettek köre, 2017. július 1-jétől minden 200 ezer hektolitert meg nem haladó mennyiségű sört előállító vállalkozó alkalmazhatja az 50 százalékos jövedéki adókedvezményt.

A miniszter szerint az egyszerűbb adminisztrációt segíti, hogy jövőre a vállalkozásoknak nem kell külön bejelentkezni az önkormányzatnál, elegendő lesz a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Emellett a megfelelő felkészülési idő biztosítása érdekében csak 2018. július 1-jétől lesz kötelező a számlázó programok használatakor az online adatszolgáltatás - sorolta Varga Mihály a változásokat.