A nemzeti lottótársaság immár 28 inkluzív játszótér megépítésével járult hozzá a gondolati akadálymentesítéshez.
A tizennégy éves fiú négy éve kényszerült kerekesszékbe izomsorvadásos betegsége miatt. Patrik mindössze hároméves volt, amikor kiderült, Duchenne-szindrómás azaz izomsorvadásos betegségben szenved. A beteg kisfiú szülei minden erejükkel azon küzdenek, hogy gyermekük állapota ne romoljon, de tudják, ehhez az is kell, hogy Patrik lelke is erős maradjon.
A 2011. márciusában kitört szíriai polgárháborúban bevetett, tiltott vegyifegyverektől tömegével haltak meg emberek, köztük kisgyerekek, de az elkövetők a legtöbb esetben büntetlenek maradtak.
A rendőrség a főúton várakozó tehergépjárműveket Kisvárdánál a 4-es számú főútról a 4145-ös útra tereli, a kamionok a főútra rendőri irányítás mellett, szakaszosan Tiszabezdédnél térhetnek vissza.
Csák János kulturális és innovációs miniszter 2024. február 1-jei hatállyal Demeter Szilárd Csabát nevezte ki a Petőfi Irodalmi Múzeum élére.
Elvesztette a Daily Mirror című brit napilap kiadója ellen rágalmazás címén indított sajtóperét Sir James Dyson brit milliárdos nagyvállalkozó.
Szili Katalin kiemelte: a mi felelősségünk abban rejlik, hogy hogyan tudjuk megtartani a magyar nyelven belüli diverzitást.
Az Európai Unióban 57 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezett 2022-ben, ez egy főre vetítve mintegy 127 kilogramm volt, míg a magyar adatok ennek nagyjából a felét mutatták.
A magyar horgászok vezetik a világranglistát
Társadalmi érdek a horgászok támogatása, egyesületük méltó elismerése – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) pénteki rendezvényén Budapesten.
Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza
Tizenhat, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 774 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a Koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 905 837 embert oltottak be...
Főszerepben az agrárszektor: elkezdődött Magyarország legnagyobb mezőgazdasági kiállítása
Október 7–10. között rendezik meg az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt az Egy a természettel – Vadászati és Természeti Világkiállítás kísérőrendezvényeként a...
HELYI HÍREK
Szijjártó: mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében
Mindent meg kell tenni egy újabb migrációs hullám elkerülése érdekében, különös tekintettel arra, hogy ez a koronavírus-járvány miatt most a biztonsági és civilizációs mellett komoly egészségügyi kockázatokkal is járna - jelentette ki a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Athénban.
Több mint 780 ezren már a harmadik oltást is felvették hazánkban
Kilenc beteg meghalt és újabb 679 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. Eddig 5 891 228...
Minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumot kapnak novemberben a nyugdíjasok
Idén minden eddiginél magasabb nyugdíjprémiumra számíthatnak a nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban...
AM-helyettes államtitkár: megállt a tanyán élők számának csökkenése
Megállt a tanyán élők számának csökkenése, ami az állami támogatásoknak is köszönhető, illetve egyre...
Húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló dohányt talált a NAV
Mintegy húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló vízipipadohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és...
Nyolcan hunytak el az elmúlt napon koronavírusban Magyarországon
Nyolc beteg meghalt és újabb 265 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 881 493 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 635 553-an a második, 725 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
A veszélyhelyzet meghosszabbításáról dönt a parlament
Az Országgyűlés ma fogadhatja el a kormány azon javaslatát, amely 2022. január 1-jéig meghosszabbítaná a...
Több mint hétszázezren már a harmadik oltást is felvették
Húsz beteg meghalt és újabb 1183 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte...
Megjelentek a Határtalanul program idei pályázati kiírásai
A Határtalanul programban hetedikesek és középiskolások Kárpát-medencei tanulmányi kirándulását lehetővé...
Szilárd az állam és egyházak együttműködése a gondoskodáspolitikában
Az állam és az egyházak közötti együttműködés a gondoskodáspolitika területén szilárd és megingathatatlan...
OLVASSON BELE
Brüsszel előzetes hatástanulmányok, társadalmi vita és a közös költségvetésre gyakorolt hatás elemzése nélkül akarja a háborúban álló Ukrajnával és a befagyott konfliktusban álló Moldvával a csatlakozási tárgyalásokat megindítani. Ezzel az EU még jobban belesodródna ezen országok konfliktusaiba, még több pénzt égetne megnyerhetetlen konfliktusokban és még jobban ártana saját agráriumának, gazdaságának és a tagországok társadalmának. A nemzeti konzultáció nyolcadik kérdése az ukrán csatlakozási tárgyalások megindítására kérdez rá.
Mégis mit várt a nagymamák kedvence? Belpest Messiása? A kistérségi Pierre Richard? A „hófödte Andrássy út” romantikája azonnal Die Hard-os karácsonnyá tette Karácsony posztját.
Nagy a pánik Brüsszelben! Az európaiak ellenkezését látva, még a 2024-es európai parlamenti választás előtt keresztülvernék a kötelező betelítési kvótát. A migráció visszaszorítása helyett a kötelező kvótával azokban a tagországokban is migránsgettókat hoznának létre, ahol a lakosság ezt ellenzi, és ahol ezt eddig sikerült elkerülni. A nemzeti konzultáció negyedik kérdése ezért a kötelező kvótáról és a migránsgettókról szól.
Ezzel az írással szándékosan megvártam, hogy lecsengjen az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek és mártírjainak ünneplése, a tetteikről és sorsukról szóló megemlékezések. Október 23-a és november 4-e olyan dátumok, amelyek tisztán csak róluk kell szóljanak. Elmúlt ez az időszak, most már rátérhetünk egy szintén fontos témára, arra, hogy a forradalom leverői hogyan alakították ki a következő évtizedek Magyarországának életét, a tömegek viszonyát a politikához, kultúrához, a múlthoz, benne a bebörtönzött és legyilkolt áldozatokhoz. Arra, hogy ’56 mártírjainak véráldozatán mit és hogyan építettek fel a gyilkosaik és a velük együttműködők.
Előbb vegye fel saját oxigénmaszkját, és csak utána segítsen másoknak! - A repülőgépek biztonsági bemutatóiról ismert szabály Ukrajna uniós támogatásánál is érvényes, hiszen semmi értelme úgy támogatni másokat, hogy közben mi magunk is tönkre megyünk és képtelenné válunk a további segítségnyújtásra. A nemzeti konzultáció kilencedik kérdése arra kérdez rá, hogy támogatjuk-e az ukrán dömpinggabona további behozatalát?
Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban elérhető, így a három kolléga testbeszéde, mimikája sokat elárult arról, hogy milyen érzésekkel, szándékkal diskurálnak a témáról. Nekem az a szituáció jutott eszembe róluk, amelyben egy vesztes focicsapat vezetése ül ki sajtótájékoztatót tartani, és hosszan magyarázzák, hogy miért maradtak alul az ellenféllel szemben. Nem azokról a sportemberekről asszociáltam a 444 stábjára, akik őszintén beszélnek a saját hibáikról, hanem az olyan fajta edzőről, csapatkapitányról és játékosról, amelyik másokra fogja a kudarc okát. Mert a film és a podcast mondandója borzasztó egyszerűen értelmezhető: a rendszerváltás óta tartó permanens médiaháború veterán harcosai igyekeznek értelmet adni annak, hogy immár nem csak ők határozzák meg a közbeszédet.
Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban elérhető, így a három kolléga testbeszéde, mimikája sokat elárult arról, hogy milyen érzésekkel, szándékkal diskurálnak a témáról. Nekem az a szituáció jutott eszembe róluk, amelyben egy vesztes focicsapat vezetése ül ki sajtótájékoztatót tartani, és hosszan magyarázzák, hogy miért maradtak alul az ellenféllel szemben. Nem azokról a sportemberekről asszociáltam a 444 stábjára, akik őszintén beszélnek a saját hibáikról, hanem az olyan fajta edzőről, csapatkapitányról és játékosról, amelyik másokra fogja a kudarc okát. Mert a film és a podcast mondandója borzasztó egyszerűen értelmezhető: a rendszerváltás óta tartó permanens médiaháború veterán harcosai igyekeznek értelmet adni annak, hogy immár nem csak ők határozzák meg a közbeszédet.
A kampány elindult. A PestiSrácokat legyalulta a Facebook. A konzervatív tartalmak elérése el lesz fojtva a leglátogatottabb helyeken, mert érzi a transznacionális liberális elit, hogy bajba kerülhet az EP-választásokon. A fűnyíróelv alkalmazása közben pedig még a számukra kedves tartalmak is áldozatul esnek.
EGÉSZSÉG
Extrém magas a parlagfű koncentrációja
Már extrém magas a parlagfű pollenkoncentrációja az ország egyes területein, a tetőzés szeptember elején várható.
2023. december 1. péntek, Elza napja
Élő adás
Nézze élőben a Magyar Televízió csatornáit, vagy hallgassa kedvenc rádió csatornáját!
18

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett! Figyelem! Ez a médiatartalom kiskorúakra káros elemeket is tartalmaz. Amennyiben azt szeretné, hogy az Ön környezetében kiskorúak hasonló tartalmakhoz csak egyedi kód megadásával - azaz kiskorúak kizárása mellett – férjenek hozzá, kérjük, használjon szűrőprogramot. Szűrőprogram letöltése és további információk itt.

A tartalom megtekintése csak 18 éven felüliek számára engedélyezett!

Elmúltam 18, megnézem
Nem nekem való
!

Figyelem, a következő videó a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmazhat!

Megnézem
Nem nézem meg